A te ötleted, a te hangod, a te közösséged

Az e-dialóg egy olyan online felület, ami segít, hogy a közösség elé tárhasd ötletedet, megoldásaidat, problémafelvetéseidet.
Lehetőséget ad arra, hogy egymás felvetéseit véleményezzétek, és dialógus jöhessen létre a közösség tagjai között.
Mert minden jó megoldás egy párbeszéddel kezdődik…


Közösségi tervezés

A közösségi tervezés egy folyamat, amely elősegíti a helyi embereknek, a helyi ügyekben érintetteknek a széles körű részvételét, a problémák megoldásában, a települések működésében a közösségi munkamódot teszi lehetővé, az emberek, szervezetek és intézmények minél szélesebb körének részvételére építve.

A közösségi tervezés hozzájárul a települések demokratikus működéséhez, az ott élő emberek bekapcsolódnak a nyilvánosság csatornáinak kiépítésébe, elköteleződnek a projektek, a fejlesztési tervek létrejötte és megvalósítása mellett.

A közösségi tervezés eredményeképpen a lakosság megkérdezésével megalapozott tervek születnek és a települések, a szervezetek megerősödnek a tervek megvalósításához szükséges együttműködő helyi emberekkel.

Tervezéssel a közösség szolgálatában

Hogyan lehet minél több embert megszólítani egy adott cél érdekében, hogy aktívan részt vegyen a közös gondolkozás, tervezés folyamatában? Ehhez nyújt segítséget a közösségi tervezés módszertana.

Miért nevezhetjük közösségi tervezésnek az e-dialógot?

Az e-dialóg a közösségi tervezés innovatív módszere, melynek során - a közös munka folyamatában - a személyes és az online részvétel egymást segíti.

Az e-dialóg használatával törekszünk a(z):
- sokszínűségre
- reprezentativitásra
- generációk találkozására
- érdeksokszínűségre

HOGYAN MŰKÖDIK?

Az e-dialóg segít abban, hogy a közösség minden tagja hallathassa a hangját.

Létrehozhatod saját ügyed oldalát.

Részt vehetsz egy létező közösség oldalának életében, megoszthatsz ötleteket.
Véleményezheted mások ötletét: szavazhatsz arra, aminek a megvalósulását támogatni szeretnéd.

MIÉRT HISZÜNK AZ ONLINE RÉSZVÉTELI DEMOKRÁCIÁBAN?

Az e-dialóg egy olyan jól strukturált felületet biztosít, ami segíti a közösséget abban, hogy a lehető leghatékonyabban és legszervezettebben folyjon a párbeszéd. Ráadásul fizikai távolságtól függetlenül bárki számára lehetővé teszi, hogy bekapcsolódjon a közös ügyek megbeszélésébe.



Térkép

NÉZD MEG, HOGY MŰKÖDIK-E MÁR KÖZÖSSÉG A KÖZELEDBEN! HA MÉG NEM, ITT A LEHETŐSÉG, HOGY LÉTREHOZD AZ ELSŐT!

Aktualitások

Tanulnék - Mit gondolnak a fiatalok az oktatásról?

Az oktatás roppant fontos kérdései körbelengik napjaink közbeszédét. Városunkból, Miskolcról indult el ez a megmozdulás


Budapesten zárkonferenciázott az e-dialog-projekt

Közös, két napot átívelő konferenciát szervezett a Közösségfejlesztők Egyesülete és a Dialóg Egyesület 2016. április 19-én és 20-án.


Arnóton járt a Megyei Műhely


A Norvég Civil Támogatási Alap segítségével megvalósuló, Közösségi tervezési modellek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében című projektünk részeként tartottunk Megyei Műhelyt Arnóton, 2016. április 9-én.

A te ötleted, a te hangod, a te közösséged


A Dialóg Egyesület Norvég Civil Támogatási alap finanszírozásával megvalósuló, "Közösségi tervezési modellek B-A-Z megyében" című projektjének szakmai kiadványa közösségi tervezésről és megyei műhelymunkáról

Zárókonferencia Budapesten


A Dialóg a Közösségekért Egyesület és a Közösségfejlesztők Egyesülete kétnapos konferenciát szervez a Norvég Civil Támogatás Alap által finanszírozott projektjeik bemutatására.

Megyei Műhely Kistokajban


Kistokajban folytattuk Megyei Műhely-sorozatunkat 2016. január 30-án a Norvég Civil Támogatási Alap jóvoltából. A térség minden tájáról gyűltek össze közösségfejlesztéssel foglalkozó.

Villamost az Avasra


Az MVK Zrt. ötletpályázatot hirdetett a régi bécsi villamosok felhasználására. Ennek kapcsán az Állampolgári Részvétel Hete egyik eseményeként közösségi beszélgetést szerveztünk. III (itt lehet elvágni)

Vidékfejlesztés – Közösen!


Az Észak Borsodi LEADER Unió a Közösségért Egyesület a jövőbeni stratégiájának megalkotására a közösség erejére, tagjaira támaszkodik: a közösségi tervezést mellett döntöttek. III

Megyei Műhely Hollóházán e-dialoggal


Megyei Műhelyt tartottunk Hollóházán október 17-én. A Dialóg Egyesület a térségben közösségfejlesztéssel kezdte meg tevékenységét.


A "Your Priorities"-ről a CiRMi-ben


Még június 1-jén és 2-án járt Miskolcon projektpartnerünk, a Citizens Foundation két tagja, hogy képzést tartsanak nekünk a "Your Priorities"-szoftverről és az e-demokráciáról.

Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesület

Egyesületünk 2002-ben azzal a céllal alakult, hogy Észak-Magyarország településein és kistérségeiben közösségfejlesztési folyamatokat kezdeményezzen elősegítve ezzel azt, hogy a helyi lakosság érdekérvényesítő képessége erősödjön, a helyi nyilvánosság megteremtődjön. Ennek köszönhetően a helyi társadalom megerősödik, a helyi erőforrások bevonásával elindul a változás.

Szakértőink:

Sélley Andrea a Dialóg Egyesület elnöke, közösségfejlesztő, közgazdász, a miskolci, avasi közösségek, kezdeményezések támogatója.

Molnár Aranka, közösségfejlesztő, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakmai hálózat kiépítője, kiemelt munkaterülete: a közösségi tanulás.

Kovács Edit, közösségfejlesztő, az országos szakmai szervezet, a Közösségfejlesztők Egyesületének elnöke, a közösségi tervezés szakértője

Berecky Béla, közösségfejlesztő, az észak-abaúji közösségi munka aktív személyisége.

Csabai Lucia, közösségfejlesztő, e-demokrácia szakértő; legyen az online vagy offline, de az akadályozottsággal élő emberek egyenjogúságán munkálkodik.

Király Csaba, médiaszociológus.

Laskó-Kuthi Adrienn, közösségfejlesztő, az arnóti közösségi munka kulcsszereplője, iskolai közösségi programok szakmai támogatója.

A projektről

A Dialóg Egyesület a Norvég Civil Támogatási Alap hozzájárulásával valósítja meg 2015. március 1- 2016. április 30. között a „Közösségi tervezési modellek Borsod- Abaúj- Zemplén megyében” című kísérleti projektjét, melyhez szakmai támogatást az izlandi Citizens Foundation szervezet nyújt.

A projektben három település (Arnót, Hollóháza, Kistokaj) önkormányzatai, szervezetei, Miskolc városából közösségi ügyek, és két LEADER HACS (Észak-Borsodi LEADER Unió Helyi Közösség Egyesület, és Abaúj LEADER Egyesület) vesz részt. A partnerek, szakemberek támogatásával, a közösségi tervezés online és személyes módszereivel dolgoznak a helyben választott, az ott élők számára fontos témákon, ügyeken. A közösségi tervezésnek két eredménye van: közösségi részvétellel létrejön egy terv, illetve felnő egy aktív cselekvő csoport, amelynek megjelenése csak a közösségi tervezésre jellemző, ebben tér el a lakosság megkérdezésével, véleményének feltárásával zajló tervezéstől.

A projekt kísérleti jellegét az adja, hogy a már működő közösségi tervezési módszerek mellett a projektbe jelentkező településekkel, szervezetekkel az e-demokrácia adta lehetőségeket is megismerjük és kipróbáljuk, egy közös tanulási folyamaton keresztül. Ennek során szerzett közös tapasztalataink pedig a közösségi tervezés módszertanát gazdagítják, illetve a településeken és a szervezetekben kiépül a valós közösségi részvétel, megerősödik a közösség együttműködése.

HONNAN JÖN EZ AZ EGÉSZ?

Az e-dialóg a Your Priorities nevű open source szoftver felületét használja. A Your Priorities-t az izlandi Citizens Foundation munkatársai,
Gunnar Grímsson és Róbert Bjarnason hozta létre 2008-ban azzal a céllal, hogy segítse a részvételi demokrácia elterjedését a világban.
Ma már több, mint 10 országban – többek között Angliában, Észtországban, Spanyolországban, Hollandiában – használják sikeresen és rendszeresen.

KÉRJ SEGÍTSÉGET!

Mi a Dialóg Egyesületben 13 éve azon dolgozunk, hogy párbeszédet indítsunk el közösségeken belül. Az e-dialóg projekt keretein belül jelenleg is 6 közösségben segítjük a részvételi demokrácia elindulását és zökkenőmentes működését, többek között az e-dialóg felület bevonásával is.

Szívesen megosztjuk veled is a tapasztalatainkat!
Akár szakmai együttműködésre vágysz, akár a felület használatával akadnak gondjaid, bátran vedd fel velünk a kapcsolatot!

Dialóg Egyesület - info@dialogegyesulet.hu

Ha az open source szoftver működésével kapcsolatban lennének kérdéseid, keresd az izlandi partnereinket!

Citizens Foundation – citizens@citizens.is
Gunnar Grímsson – gunnar@citizens.is
Róbert Bjarnason – robert@citizens.is

(AZ NCTA TÁMOGATÁSÁVAL VALÓSULT MEG)

Képgaléria

  • Bécsi villamos

  • Dialóg Egyesület

Kapcsolat