Megyei Műhely Kistokajban


Kistokajban folytattuk Megyei Műhely-sorozatunkat 2016. január 30-án a Norvég Civil Támogatási Alap jóvoltából. A térség minden tájáról gyűltek össze közösségfejlesztéssel foglalkozó, vagy abban érdekelt emberek. A nap alaptémáját a falu és a város kapcsolata, viszonya adta. Vendégünk volt Lányi András, az ELTE egyetemi docense, a téma szakértője, aki előadást tartott nekünk és sok értékes gondolattal gazdagodtunk. Utána Petkovics Kata a falu kulturális vetületének jegyében olvasott fel nekünk olyan verseket, amik a falusi világba repítettek el minket.

A fantasztikus hidegebéd után (köszi Kistokaj!) world café-módszerrel dolgoztunk fel négy, a témát érintő kérdést, végezetül összegeztük az izgalmas tapasztalatokat.

Mi nagyon jól éreztük magunkat, reméljük ti is, Kistokajnak pedig újfent köszönjük a szívélyes vendéglátást.

Még ennél is több kép, ide kattintva.