Zárókonferencia Budapesten


KÖZÖSSÉG – TERVEZÉS – TANULÁS – EREDMÉNY
(munkacím)

A Dialóg a Közösségekért Egyesület és a Közösségfejlesztők Egyesülete kétnapos konferenciát szervez a Norvég Civil Támogatás Alap által finanszírozott projektjeik keretén belül megvalósult szakmai eredmények bemutatására.

A konferencia időpontja: 2016. április 19 – 20.

Helyszíne: Budapest, Kesztyűgyár Közösségi Ház (VIII. ker, Mátyás tér 15.)

Az április 19-i konferencia nap fókusza:

A Dialóg Egyesület az izlandi Citizens Foundation partnerségével valósította meg Közösségi tervezési modellek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében című projektjét. A program során a megyében 3 kisebb településsel, 2 vidékfejlesztési LEADER közösséggel és Miskolc városával dolgoztak együtt a szakemberek, munkánk fókuszában az online és a személyes közösségi tervezés kombinációja állt. Az egy év tapasztalatait, eredményeit, dilemmáit, és az alkalmazott módszereket mutatjuk be a projektzáró konferencián.

Az április 20-i konferencia nap fókusza:
A Közösségfejlesztők Egyesülete Közösségi szolgáltatás – közösségi működtetés kistelepüléseken c. projektje keretein belül több más szakmai kérdés mellett a közösségfejlesztői tevékenység tervezhetőségének, az eredmények és hatások mérhetőségének témájával is foglalkozott. Egy Skóciában kifejlesztett tervezési-mérési módszertani eszköz átvételét, adaptációját is megkezdtük a program során, munkatársaink és a külföldi meghívottak, egyebek között, erről is beszámolnak. Munkánk másik fontos fókusza a közösségi alapú szolgáltatások hazai körülmények között érvényes definíciójára, illetve az ehhez szükséges feltételek meghatározására irányult. Ebben a témában elsősorban a projekt szakmai résztvevőit, a terepeken dolgozó kollégáinkat fogjuk meghallgatni.

A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrációkat április 14-ig fogadunk a kofe@kkapcsolat.hu címen.

A részletes programot március 18-án tesszük közzé.