y
akadálymentes honlap Akadálymentes honlap
Dialóg Egyesület honlapja


Tagjaink


Sélley Andrea
Közgazdászként végeztem és 2006-ig adóellenőrként az adóhivatalnál dolgoztam, ahol a revizori munkák során gyakran települési önkormányzatoknál, cégeknél végeztem ellenőrzést. Érdeklődési köröm ezidőben a társadalmi szervezetek segítése irányába mozdult el, bár korábban kapcsolatba kerültem a civil szférával. A társadalmi szervezeteket érintő adójogi, eljárásjogi jogszabályi hátteret az adóhivatalnál alaposan megismertem, ezzel a megszerzett tudással gyakran tudom segíteni a civil szervezeteket. Olyan területen szereztem tapasztalatokat, ahol a pontosság, a precízség alapvető igény volt, így jól hasznosulnak képességeim a projektmunkákban.
Amellett, hogy civil szakértőként tudom segíteni a szervezetek munkáját, pályázatírási tevékenységét, egyre gyakrabban veszek részt aktívan Borsod Abaúj Zemplén megyében közösségfejlesztési területen. A megye önkormányzataival, civil szervezeteivel való kapcsolattartás, együttműködések kialakítása most is feladatom és érzékelhető, hogy egyre időszerűbb közösségi megoldásokat találni a szférák összefogásával a társadalmi fejlesztésekre. A legfontosabb számomra az egyének, és a közösségek élete. Szeretnék ahhoz hozzájárulni, hogy olyan minőségi szellemi- és életterekhez jussanak, ahol a fejlődések során kialakult igényeiket, vágyaikat önmaguk válthatják valóra.


Molnár Aranka
Végzettségeimet tekintve földrajz szakos tanár, amit sohasem gyakoroltam, népművelő, felnőttképzéssel foglalkozó szakember és közösségfejlesztő oktató, kutató tréner vagyok. Utamat meghatározta első munkahelyem, amely egy egyszemélyes művelődési házban volt Boldván, ahol hat évet töltöttem el. Itt tanultam meg azt, hogy hogyan is viszonyuljak az emberekhez, hogyan szólítsam meg őket, hogyan vonjam be a művelődési ház életébe. Majd egy kis kitérő következett a Munkaügyi Központ Edelényi Kirendeltségén töltöttem el három évet. Azt gondoltam, hogy ez egy fölösleges dolog, elvesztegetett idő volt az életemből. Ez azonban nem igaz. Az itt szerzett ismereteket és főleg kapcsolataimat kiválóan tudom használni a mai napig. A BAZ Megyei Közművelődési Intézetbe kerülve kezdtem el tudatosan közösségfejlesztéssel foglalkozni és tanulni ezt a szakmát. Immár hét éve dolgozom közösségfejlesztőként és kizárólag csak ezzel foglalkozom. Első terepmunkám Királdon volt, amely generált egy szakmai szervezetet itt a megyében, a Dialóg Egyesületet. Mostani életemet teljes mértékben a közösségfejlesztés tölti ki. Szoktam is mondani ez az, ami biztos nálam, az viszont, hogy mikor mely szervezet keretei között valósul meg az már nem.


Pál Ágnes
1981-ben születtem Miskolcon, és jelenleg is itt élek. 2008-ban Termelésirányítás és Logisztika szakon végeztem a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki karán.
2001-ben kezdtem az akkor még Közművelődési Intézetben, ahol egy nagy és sikeres projekt kapcsán együtt dolgozhattam Molnár Arankával. A vele való közös munka miatt kezdtem érdeklődni a közösségfejlesztés iránt. 2006 óta vagyok a tagja a Dialóg Egyesületnek. 2009-ben az Egyesület titkárának választottak, amely számomra nagy megtiszteltetés volt. Bár a szakmai feladatokra teljes mértékben rálátok és átlátom azokat, mégis az én feladatom általában inkább a háttérmunka, és az Egyesület ügyes-bajos dolgainak intézése.


Laskó-Kuthi Adrienn
„”Ami volt, az lesz újra, és ami történt, az történik megint: semmi sem új a nap alatt.
Nem törődnek az emberek a régiekkel. De a későbbiekre sem gondolnak majd azok, akik még később lesznek.”

1974-ben születtem Miskolcon, jelenleg is a közelben élek, de már számomra lakhatóbb, barátságosabb környezetben. 1996-ban biológia-környezetvédelem szakos tanárként 5 évet tanítottam egy miskolci általános iskolában. Ekkor úgy gondoltam, a környezet- és természetvédelem témaköreinek, a FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS gondolatainak megismertetése fontos számomra, így olyan munkahelyet kerestem, ahol ezt magamhoz mérten a legjobban meg tudtam valósítani. 2000-től az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítványnál dolgoztam, 2003-tól pedig a Holocén Természetvédelmi Egyesületnél vagyok állásban, ahol szemléletformálással, környezeti neveléssel, pályázatírással foglalkozom. 1999-ben a debreceni egyetemen környezetvédelmi ökológus, 2006-ban a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán vidékfejlesztési szakmérnöki végzettséget szereztem. Érdeklődési köröm egész életemben elsősorban a reál tárgyakat érintette, így számomra a közösségfejlesztés és az ehhez kapcsolódó szakmai területek merőben más utakat nyitottak. Feladatomként azt vállaltam, hogy e két szakmai területet megpróbálom ötvözni. A Dialóg Egyesület munkájába kezdettől fogva bekapcsolódtam, de aktívabban 2004-től foglalkozom közösségfejlesztéssel. Jelenleg két gyermekemet nevelem, igyekszem úgy formálni őket, hogy saját fenntartható közösségüknek aktív tagjai legyenek.


Szendrei Andrea
Debrecenben születtem, 1990-től élek Miskolcon. A tanár-népművelői oklevél mellé szociálpolitikus végzettséget szereztem az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen. Szociális intézményben, polgármesteri hivatalban majd 1998-tól civil szervezeti keretek között dolgozom. Tevékenységemmel a kistelepülések és az ott élők életének jobbításához igyekszem hozzájárulni. Törekszem a különböző szakterületek közötti kapcsolódást megtalálni. Ez vezetett a vidékfejlesztéssel és a közösségfejlesztéssel való ismerkedéshez. Tapasztalatokat szereztem projektek megtervezésében, koordinálásában, menedzselésében, képzések kialakításában és megvalósításában. Fontosnak tartom, hogy a lehető legtöbb ember és közösség tudatossá váljon, megfogalmazza Önmagát és céljait.
Ezért a szervezetek, csoportok, egyének együttműködését és tudatosságát segítő alkalmak, tréningek szervezését és vezetését érzem leghasznosabb és legörömtelibb tevékenységemnek, feladatomnak.


Bereczky Béla
Bereczky Béla vagyok, jelenleg Telkibányán lakom, s a Dialóg Egyesületnek ez évtől (2008-tól) lettem tagja. Kereső elszántsággal kerültem vidékre, egy abaúj - zempléni hegyi településre, Telkibányára. 1966 - ban születtem a Hegyalja nyugati kapujának nevezett Abaújszántón, de gyermek- és ifjúkoromat Tiszaújvárosban éltem meg. A helybéli gimnázium elvégzése után Debrecenben szereztem középiskolai tanári képesítést, majd egy évet Egerben dolgoztam egy szakközépiskolában, de az 1991/1992 - es tanévet már a rendszerváltás lázában visszahozott telkibányai Szepsi Csombor Márton Általános Iskolában kezdtem el. A vidéki (hegyvidéki) lét életformámmá vált, s megerősítette bennem a "miértkeresés" ősi vágyát is. Az iskola, a település, a helyi és a kistérségi közösség, mind - mind egy tágabb, összefüggés keretei között kezdtek kialakulni bennem, s a fenntartható társadalomért való tevékenykedés lett a vezérfonalam. Így lettem ökoiskola igazgató, és közösségfejlesztő egyesületi elnök is. Kapcsolódásomat a Dialóg Egyesülethez Molnár Arankán keresztül kaptam. Környezetem életfolyamatainak emberileg befolyásolható részében, csakis a közösségi alapú megoldásokat tartom boldogsághozónak.
Szép erdőt, mezőt, egészséges közösséget kívánok: Bereczky Béla


Sivák János
1957-ben születtem. Nős vagyok, két fiam, egy unokám van. Általános iskolai tanítói képesítést szereztem pedagógia szakon, majd 21 éven át a megyaszói és a gönci nevelőotthonban foglalkoztam állami gondozott gyerekekkel. Jelenleg az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Gönci Kirendeltségének közvetítőjeként dolgozom. Kuratóriumi elnöke vagyok a SZIA CLUB GÖNC Alapítványnak, és elnöke a "FOGADÓ" Észak-Abaúji Közösségfejlesztők Köre Közhasznú Egyesületnek. 2007-ben közösségfejlesztő képzésen vettem részt Kunbábonyban. 2008 tavaszán az Abaúj Leader Egyesület civil tagozatának vezetőjévé választottak.


Ureczky Klára Tünde
1969. július 14-én születtem Budapesten egy izzig-vérig népművelő családba. Gyermekkoromat művelődési házak és néptánccsoportok "árnyékában" éltem le, így már akkor aktív támogatója és segítője voltam a népművelő életformának.
1991 őszétől Hidasnémeti községben élek és munkálkodom a Művelődési Ház és Könyvtárban.
Aktív dolgozóként a napi munkám mellett mindig is fontosnak tartottam a folyamatos tanulást és önképzést.
Az elmúlt 17 évben népművelői munkámmal Hidasnémetiben arra törekedtem, hogy széleskörű színvonalas közművelődési élet folyjék. A népművelői munkám egyik legjobb kezdeményezése volt 2006-ban a közösségfejlesztés elindítása Hidasnémetiben, melyet megelőzött 2005-ben egy térségi folyamat szárnybontogatása. Mindkettő napjainkig tart és bevezetett a civilszervezetek világába. Felügyelőbizottsági tagja vagyok a Dialóg Egyesületnek, valamint tagja vagyok az Észak-Abaújt megszólító FÉSZAK-KÖR Egyesületnek és a Hidasnémeti informális közösségfejlesztő csapatnak.


Krakkai Valéria
A Sárospatakon 1984-ben szerzett tanítói végzettségemnek megfelelő munkakörben dolgoztam először Miskolcon a GyEK-ben, majd családi állapotváltozás után mind a mai napig szülőfalumban, Aranygombos Telkibányán az általános iskolában. Minarik Ede óta tudjuk: "Kell egy csapat!" Tanítványaimmal is ennek kialakításán dolgozunk folyamatosan. A településünkön működő Aranygombos Többcélú Közhasznú Egyesület tagjaként évek óta aktív részese vagyok családommal a közösségfejlesztés folyamatának. A Fészak Kör abaúji településeket összekapcsoló munkájából is jut nekem, mert a "végeken" is van még igény a közösségi életre. A kunbábonyi nyári szabadegyetem rendszeres hallgatójaként az országos ügyek-bajok-megoldások széles spektrumával ismerkedhettem meg eddig. A lehetőségek megteremtéséhez állandó keresés, tanulás, tapasztalatszerzés vezet el.
Nehéz út, de járhatónak tűnik. A generációk különbözőségeit ismerve már többféle csapatra van szükség nálunk, hogy minél többen érezhessék, mennyire értékes a meglévő tudásunk.
"A világon mindenkire rá van bízva valami, valami nagyon fontos." (Lázár E.)
Így hát az arany után olyan kincset keresünk errefelé ami az emberekben lakozik - amíg van csapat.

 

Balogh Flóra

Balogh Flórának hívnak, utazó vagyok. Kecskeméten születtem, Kunszentmiklóson, a Felső-Kiskunságban nőttem fel, Szegeden jártam egyetemre. Budapesten kezdtem a munkás szárnyaimat bontogatni: itt kapcsolódott össze az ifjúsági munka, közösségfejlesztés, hobbi-írás, önkénteskedés az életemben. S talán ez a konstelláció irányított Miskolcra, a Dialóg Egyesülethez, ahol a mélyszegénységben élők integrációját elősegíteni hivatott TÁMOP pályázatban kezdtem el dolgozni 2011 novemberében. Hogy az utazás se maradjon ki, Észak-Abaújban dolgozunk, de a másik lábam Miskolcon tartom. A munka mellett (és a munkámban is, szerencsére) keresem az (ön)kifejezés lehetőségeit. Ebben számomra a játék a legfontosabb eszköz.


Mozgó Mónika
1980-ban születtem Miskolcon, ahol azóta is itt élek. Kulturális antropológiát tanultam a Miskolci Egyetemen. 2009-ben találkoztam a Dialóg Egyesület fejlesztőivel, Sélley Andreával és Molnár Arankával, azóta közösen dolgozunk az Avason. Több szálon futó munka részese vagyok, részt veszek az Avasi Ifi Műhely munkájában, az Avasi Közösségek fórumán, és a Szomszédsági Programban.


Prokai Jolán
2004-ben egyetemistaként érkeztem Miskolcra, 2009 óta pedig itt is élek. Kulturális antropológia és filozófia szakos bölcsész és tanár végzettséget szereztem a Miskolci Egyetemen, majd pályázatírást tanultam. Antropológiai tanulmányaim során ismerkedtem meg a közösségfejlesztéssel, első ízben egy terepgyakorlat keretében volt lehetőségem bekapcsolódni a Dialóg Egyesület Észak-Abaújban folytatott munkájába. Ekkor szembesültem először a közösségi kezdeményezések erejével, a közösségfejlesztés fontosságával.
Szeretném megtanulni, minél jobban megérteni és egy idő után magam is gyakorolni ezt a hivatást, mert hiszek abban, hogy fejlődni és fejleszteni csak együtt, közösen lehet és érdemes. Az egyesületnek 2010 óta vagyok a tagja.

resep kulinerresep makananresep nusantara
resep kuliner resep makanan resep nusantara
En kaliteli porno ve sex filmlerini Turkiye'nin porno izle sitesi olan evsun.net uzerinden izleyin. Hd izlemek isteyenlerin vazgecilmez adresi hd pornoher gun porno video arsivini genisletmektedir Ayrica en guncel sikis filmlerini bekaret.net sitemize ait kategorilerden secerek izleyebilirsiniz. Bu arada en guzel porno arsivine sahip sitemiz ufed.org da kaliteli pornolara ulasabilirsiniz.