TESZE

2011. november 01. – 2014. június 30.

 

A térségben 5 éven keresztül zajlott közösségfejlesztési folyamat eredményeképpen, valamint a közösségi tervezések során felszínre került igényeket három fő tevékenységi körbe soroltuk be: a settlement típusú szolgáltatások, képzések és műhelyek a térségben élők és humán szolgáltatást végző szakemberek számára.

 

Settlement típusú szolgáltatások

A közösségfejlesztő munkának és az ezt szolgáló projekteknek is célja, és egyben legfontosabb erőforrása is a helyi ember, a belőlük épülő csoportok, így a legtöbb feladat is hozzájuk kapcsolódik. Ennek jelen projektben tervezett formáját a settlement szolgáltatások adják.

A settlement egy olyan közösségi szolgáltató központ, mely egyszerre több célt valósít meg. Hozzájárul a helyi közösségek fejlődéséhez, fejlesztéséhez, szabadidős tevékenységeknek nyújt teret, segíti a szociális problémák megoldását, információt nyújt és segíti a különböző emberek, csoportok és közösségek közötti kommunikációt. A terv minden településre kiterjedt, azaz a projekt során településenként indítottunk settlementeket, amelyekben a szegénységben élő emberek számára rendszeres közösségi beszélgetések zajlanak, ahol helyzetük azonosítására, az ebből történő megoldások kidolgozására és együttműködések kialakítására kerül sor más települési szereplők – lakosok, szakemberek, döntéshozók – részvételével. Az előzetes felmérések során körvonalazódott igényekre (pl. gazdaasszony kör, ezermester klub, önismereti klub stb.), valamint a közösségi beszélgetések során megfogalmazott hiányokra tematikus klubfoglalkozásokat terveztünk, amelyeket a térségben élő és dolgozó, a szakterülethez értő, a klubvezetésre a projekt keretén belül felkészített emberek tartanak. Ezeket a programokat a közösségi munkás és a szociális munkás munkatársak a közösségfejlesztő szakember segítségével végzik, a hátteret pedig a humánszolgáltatók, jellemzően a településen működő szervezetek biztosítják.

Minden településen kellet találnunk egy termet, vagy egy épületrészt a projektnek, ahol a settlement szolgáltatások zajlanak. Három településen (Hidasnémetiben, Abaújváron, és Göncön) nagyobb, két településen (Telkibányán és Zsujtán) kisebb felújításra is sor került. Hernádszurdokon a régi iskola épülete, Tornyosnémetiben a Közösségi ház, Göncruszkán a helyi nonprofit kft. által fenntartott több tér, Pányokon a református gyülekezeti terem szolgál settlement házként.

 

 

Műhelyek

A tervezett műhelymunka több szinten folyik. Egyrészről települési szinten a projektet megelőző öt év hagyományait folytatva havi közösségi beszélgetés terve rögzült, amelybe be kellett vonni azokat, akik eddig kimaradtak, valamint elő kellett mozdítani a szegénységben élők integrálódását is. Másrészről a települések közötti szintén öt éves hagyománnyal bíró havi műhelymunka folytatódik, amely teret biztosít a projekt egyeztetésének is. Harmadrészt innovációs műhelyeket indítottunk, amelyek szellemi teret adnak azoknak, akik tudnak és már akarnak tenni a szegénység ellen. Azok a „tehetős” partnerek, – akik helyzetüknél fogva szolidárissá váltak a szegénységben élő embertársaik felé, a település jövőjének tervezésében – ebben a műhelymunkákban váltak együttműködővé. Számuk sokkal kisebb, mint ami szükséges lehet a problémák megoldására, és az eszköztáruk is mérsékeltnek mondható, viszont példaértékű munkát végeznek.

 

 

Képzések

Képzésekkel elsősorban a szemléletváltást kívánta programunk fokozni és képessé tenni a szolgáltatást végzőket a közösségi alapú megközelítésben rejlő lehetőségek felismerésére, használható munkamódok megismerésére. Az ütemezésünkben szerepelt közösségi munkás képzés, közösségi és önkéntes koordinátor képzés a szociális területen dolgozóknak, lelkészeknek és pedagógusoknak, közösségi képzés a mélyszegénységben élőknek, klubvezetésre felkészítő, szemléletváltó tréning a három szektor képviselőinek. 

A projektben két konferenciát terveztünk. Egyet a projekt indításakor, amelyen a program ismertetése mellett azokat a szakmai témákat jártuk körbe, amelyekre épül a pályázat (settlement, közösségi munka stb.). A másikat a zárásra, hogy legyen szervezett alaklom, mely tudatosítja és megosztja a tapasztalatokat, valamint lehetőséget kínál az összegzés mellett a továbbtervezésre is. Ez azért is fontos, mert a kezdetektől tudható volt, hogy ilyen összetett problémára vagy strukturáltan kell reagálnia a társadalomnak, vagy nagyon hosszú lesz a helyi út. A projekt ideje alatt számos felvételt készítettünk, amelyből projektfilm lett, illetve a tapasztalatokat, a programban résztvevők élményeit ebben a kiadványban adjuk közre.

©2024 Dialog Egyesület. Designed By Endi

Search