y
akadálymentes honlap Akadálymentes honlap
Dialóg Egyesület honlapja


Civil Rádió Miskolc Alapítvány

Május 7-én, az I. Miskolci Civil Napon nem csupán egy jót rádióztunk sok-sok civillel, hanem egy történelmi pillanatot is belenyávogtunk az éterbe: létrejött a Civil Rádió Miskolc Alapítvány. A gyakorlatban ez nem jelent túl sok változást, hiszen a Rádió működésének alapelvei megmaradtak ugyanazok, viszont a jövőben ezekért mint önálló szervezet fog munkálkodni. Mindettől függetlenül, ez egy jelentős állomása a CiRMi fejlődéstörténetének!

Köszönjük mindenkinek, aki az elmúlt 2 évben akármilyen formában támogatta a Rádió működését!

A képre kattintva még több képet lehet megnézni facebook-oldalunkon!

Civil rádiós összeborulás Debrecenben

Tovább építettük gyümölcsöző kapcsolatunkat a debreceni sub.hu fiataljaival, és ennek megkoronázásaként Rádió é-Terasz névvel közösen települtünk ki Debrecen belvárosába, egy kávézó teraszára, 2016. március 25-én. Innen sugároztunk élőben, közösen: ünnepeltük a civil rádiózás eszményét, bemutatkoztunk, és beszélgettünk debreceni civilekkel - és persze nagyon szerettük egymást!

További képek pedig megtekinthetőek a fenti képre kattintva! (jók lettek!)


Maga az archív adás pedig visszahallgatható ide kattintva.

Miről is szól a CiRMi?

A szülinapunkra készítettük, de éppen ideje volt már. Van egy csodaszép brossúrája a CiRMi-nek, ami összefoglalja létezésünk értelmét.

Ide kattintva meg is tekinthető: CiRMi-brossúra.


A CiRMi további működését a 11734004-21027725 bankszámlaszámon keresztül lehet támogatni, a Szépmesterségek Alapítványnak címezve.

Látogatás a debreceni sub.hu rádiónál

Meghívást kaptunk 2016. február 27-re a debreceni Sub.hu rádiótól, hogy egy közös workshopon gondolkodjunk a civil, közösségi rádiózás csimborasszójáról.


Beszélgettünk a CiRMi és a Sub történetéről, adásszerkesztésről, és műsorkészítésről. A jövőben pedig még az is lehet, hogy szervezünk egy közös adásnapot !!!

Még több kép ide kattintva.

Egyéves CiRMi a sajtóban

A szülinapi dzsemborink apropóján jelent meg rólunk cikk az Észak-Magyarországban, akik aztán a rendezvényre is eljöttek.

Előtte:
http://www.eszak.hu/fiataloknak/2016/01/13/egyeves-a-miskolci-cirmi-tovabb-mukodnenek.eszak

Közben:

http://www.boon.hu/egyeves-a-miskolci-civil-radio/2989480

resep kulinerresep makananresep nusantara
resep kuliner resep makanan resep nusantara
En kaliteli porno ve sex filmlerini Turkiye'nin porno izle sitesi olan evsun.net uzerinden izleyin. Hd izlemek isteyenlerin vazgecilmez adresi hd pornoher gun porno video arsivini genisletmektedir Ayrica en guncel sikis filmlerini bekaret.net sitemize ait kategorilerden secerek izleyebilirsiniz. Bu arada en guzel porno arsivine sahip sitemiz ufed.org da kaliteli pornolara ulasabilirsiniz.