y
akadálymentes honlap Akadálymentes honlap
Dialóg Egyesület honlapja


Tanulnék - Mit gondolnak a fiatalok az oktatásról?

Az oktatás roppant fontos kérdései körbelengik napjaink közbeszédét. Városunkból, Miskolcról indult el ez a megmozdulás a Herman Ottó Gimnázium tantestületének nyílt levelével, és az azóta is tartó folyamat országos összefogássá nőtte ki magát. Közben azonban arra eszméltünk rá, hogy a leginkább érintettek, a diákok véleményét rendszerezni lenne a legfontosabb. Ezért hoztuk létre a https://tanulnek.yrpri.org/ oldalt, ahol az e-dialog projekt módszerével lehet ötletelni, érvelni, szavazni az oktatás különböző kérdéseiben.

Kis kedvcsinálóként mellékeljük a Civil Rádió Miskolc - CiRMi "Azt csiripelik a madarak" című műsorát, ahol is miskolci fiatalokkal járta körül az oktatás kérdéseit a műsorvezető: https://soundcloud.com/civilradiomiskolc/aztcsiripelik-160420.

Budapesten zárkonferenciázott az e-dialog-projekt

Közös, két napot átívelő konferenciát szervezett a Közösségfejlesztők Egyesülete és a Dialóg Egyesület 2016. április 19-én és 20-án.

A Norvég Civil Támogatási Alap segítségével megvalósuló projektjeiket zárták, ismertették tapasztalataikat és eredményeiket a jelenlévőkkel.

Egyesületünk az izlandi Citizens Foundation partnerségével valósította meg "Közösségi tervezési modellek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében" című projektjét. A program során a megyében 3 kisebb településsel, 2 vidékfejlesztési LEADER közösséggel és Miskolc városával dolgoztak együtt a szakemberek, munkánk fókuszában az online és a személyes közösségi tervezés kombinációja állt. Az egy év tapasztalatait, eredményeit, dilemmáit, és az alkalmazott módszereket mutattuk be a projektzáró konferencián.

A képre kattintva még több képet lehet megtekinteni facebook-oldalunkon!
Magához a projekthez készült kiadványunk itt olvasható online: https://issuu.com/dialogegyesulet/docs/dialog_ncta_issuhoz

Arnóton járt a Megyei Műhely

A Norvég Civil Támogatási Alap segítségével megvalósuló, Közösségi tervezési modellek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében című projektünk részeként tartottunk Megyei Műhelyt Arnóton, 2016. április 9-én.

A nap programja a "Hogyan tervezzünk?" kérdés köré épült - hallhattunk példákat önkormányzati, egyházi, és civil oldalról. Összegeztük projektünk tapasztalatait, bemutattuk a frissen készült projekt-kiadványunkat, és még a Megyei Műhelyek jövőjéről is gondolkodtunk.
Nagyon köszönjük Arnótnak a szívélyes vendéglátást, mi nagyon jól éreztük magunkat.

A nap eseményeit a CiRMi - Civil Rádió Miskolc fiataljai is rögzítették, és a jövőben minden egyes szót vissza lehet majd hallgatni!

Még több kép facebook-oldalunkon. ide kattintva.

A te ötleted, a te hangod, a te közösséged

A Dialóg Egyesület Norvég Civil Támogatási alap finanszírozásával megvalósuló, "Közösségi tervezési modellek B-A-Z megyében" című projektjének szakmai kiadványa közösségi tervezésről és megyei műhelymunkáról
A képre kattintva maga a kiadvány is olvasható, online formában!

Zárókonferencia Budapesten

 

 

 

KÖZÖSSÉG – TERVEZÉS – TANULÁS – EREDMÉNY
(munkacím)

A Dialóg a Közösségekért Egyesület és a Közösségfejlesztők Egyesülete kétnapos konferenciát szervez a Norvég Civil Támogatás Alap által finanszírozott projektjeik keretén belül megvalósult szakmai eredmények bemutatására.

A konferencia időpontja: 2016. április 19 – 20.

Helyszíne: Budapest, Kesztyűgyár Közösségi Ház (VIII. ker, Mátyás tér 15.)

Az április 19-i konferencia nap fókusza:
A Dialóg Egyesület az izlandi Citizens Foundation partnerségével valósította meg Közösségi tervezési modellek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében című projektjét. A program során a megyében 3 kisebb településsel, 2 vidékfejlesztési LEADER közösséggel és Miskolc városával dolgoztak együtt a szakemberek, munkánk fókuszában az online és a személyes közösségi tervezés kombinációja állt. Az egy év tapasztalatait, eredményeit, dilemmáit, és az alkalmazott módszereket mutatjuk be a projektzáró konferencián.

Az április 20-i konferencia nap fókusza:
A Közösségfejlesztők Egyesülete Közösségi szolgáltatás – közösségi működtetés kistelepüléseken c. projektje keretein belül több más szakmai kérdés mellett a közösségfejlesztői tevékenység tervezhetőségének, az eredmények és hatások mérhetőségének témájával is foglalkozott. Egy Skóciában kifejlesztett tervezési-mérési módszertani eszköz átvételét, adaptációját is megkezdtük a program során, munkatársaink és a külföldi meghívottak, egyebek között, erről is beszámolnak.
Munkánk másik fontos fókusza a közösségi alapú szolgáltatások hazai körülmények között érvényes definíciójára, illetve az ehhez szükséges feltételek meghatározására irányult. Ebben a témában elsősorban a projekt szakmai résztvevőit, a terepeken dolgozó kollégáinkat fogjuk meghallgatni.

A konferencián való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrációkat április 14-ig fogadunk a This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. címen.

A részletes programot március 18-án tesszük közzé.

resep kulinerresep makananresep nusantara
resep kuliner resep makanan resep nusantara
En kaliteli porno ve sex filmlerini Turkiye'nin porno izle sitesi olan evsun.net uzerinden izleyin. Hd izlemek isteyenlerin vazgecilmez adresi hd pornoher gun porno video arsivini genisletmektedir Ayrica en guncel sikis filmlerini bekaret.net sitemize ait kategorilerden secerek izleyebilirsiniz. Bu arada en guzel porno arsivine sahip sitemiz ufed.org da kaliteli pornolara ulasabilirsiniz.